Magunkról - Feeling Együttes -Esküvői Zenekar, Party Zenekar

Tartalomhoz ugrás
Feeling Együttes
Esküvői Zenekar, Party Zenekar
Esküvőre, Céges party-ra, Bálra, Születésnapra,
Falunapra, Fesztiválra, Club-ba
Magunkról egy pár szóban:
Együttesünk 2001-ben alakult, azóta party zenekarként működünk, koncertezünk az ország egész területén. Fellépéseink között megtalálhatóak a céges, illetve városi rendezvényektől kezdve az esküvőkön, kerti-partikon át a különböző szórakozóhelyekig. Emellett zenekarunk aktív résztvevője a hazai elektronikus zenei életnek. Kevés party zenekar mondhatja el magáról, hogy hivatalosan, kiadóknál megjelennek a feldolgozásai melyek rádiókban, Tv-kben és számos szórakozóhelyen hallhatóak. A jelenlegi egy rendkívül erős, ütőképes felállás mely 2017 augusztus óta működik ebben a formában. Célunk, hogy megváltoztassuk a hazai partyzenekarokról alkotott képet és egy új irányba tereljük, új szintre emeljük a partyzenekarokkal szemben támasztott igényeket!
A Zenekar Tagjai:
Lakatos Yvette - ének, vokál
Zenei karrierje a 2010-es Megasztárban kezdődött (Megasztár 5), ahol 6. helyezést ért el, erről sok videó megtalálható a Youtubeon.
Énektanára, Csík Sándor volt 2010-től 2011-ig. Négy évig zongorázott és két évig gitározott.
Előző zenekarok: whYBe, Josh és Yvette, Soul Attraction, Something Nice Band mellyel két évig hajón dolgozott, több Megasztáros társával együtt (Giorgio, Gál Csaba "Boogie")  bejárta egész Európát.
Saját Dalok: Érezd, Nyári Éjszakák, Dont you know, Csillagfény. Énekes volt a whYBe formációban, akikkel az első slágerük a "Time to be free" volt, amely a Viva Top 10-es slágerlistáján első helyezést ért el.
Közreműködések: Mr. Busta, Gwm x Scarfo x GInoka, HDZ,
Vincze Fruzsina - ének, vokál
Énekes, énektanár, és vokalista.
Tanárai: Matuska Tímea (Szeged), Károlyfalvi Krisztina (Szeged), Winand Gábor (Budapest) ,Mózes Tamara (Budapest), Magyar Gabriella (Budapest) ,Kazai Ágnes (Budapest), Singh Viktória (könnyűzenei műfajok)
Végzettsége: Etűd Zeneművészeti Szakközépiskola, jazz-ének tanszak.
Referenciák: Soul Attraction (vokál, szóló-Jazzy Pub, Orfeum), Ray Charles Show (vokál, szóló-New Orleans Pub, Ofreum) ,Brad Vee Johnson and the B&B Gospel (vokál, szóló-Orfeum) ,Ingrid Arthur (vokál, The Weather Girls), BSW (Mosolyogj még, Még mindig vokál) ,Rácz Gergő (vokál). DSP (Démonok c. dalban közreműködtem) ,Singh Viki-Rain (vokál, A DAL 2017) ,Kállay Saunders Band-17 (vokál,A DAL 2017)
Szemes Tibor - ének, vokál, elektromos dob, sample pad
Zenei karrierje 2000-ben a TV2 év hangja tehetségkutatón kezdődött ahol élő adásba került. Ezen a tehetségkutatón felfedezte hazánk egyik legsikeresebb pop managere Környei Attila.
Előző zenekarok: Voice, Elixir, Szeva, 2005-től a Feeling együttes férfi hangja, kongása gitárosa illetve újabban elektromos dobosa.
Saját Dalok: "Szívek útján" a "Ma éjjel"  (SONY) "Pulsing Of The City" (Steinberg Records) "Egyedül" "Utolsó Üzenet" (YDM Records)
Csotye László - szintetizátor, elektronikus hangszerek, keverés, mastering
Zenei karrierjét mint hangszerelő kezdte, munkája során számos neves előadóval és nagy kiadóval dolgozott együtt. A Feeling Együttest 2001-ben alapította melyet jelenleg főállásban vállalkozás szerűen vezet.
Saját Dalok: "Pulsing Of The City"( Steinberg Records) "Pussy & The Bass"  "I'm Your Friend"(Sweet Beat Music)
"Szeretlek / Utállak" "Démon Lettem"  "Túl Tökéletes Vagy"  "Gyönyörű élet lenne"(YDM Records)
Közreműködések:
Énekesek: Király L Norbert, Détár Enikő, Kiss Tibor, Berkes Gabriella, Makai Pál, Erox Martini, Luigi, Völgyi Zsuzsi
Fórmációk: Romantic, Jolly & Suzy, Pont Mi, Elixír
Kiadók: Sony, EMI, Steinberg Records, YDM Records, Club Publishing, Sweet Beat Music
A Feeling Music vállogatás lemezeken
Két track-ünk is megtalálható a válogatás lemezeken, a Király L. Norbival közös Gyönyörű Élet Lenne és egy népdalfeldolgozásunk, a Nem Úgy Van Most. A CD-t a YDM Records adta ki. A válogatás kapható a hipermarketekben és a nagyobb lemezboltokban.
A Legnagyobb Hős című feldolgozásunk talán eddig a legnagyobb sikereket érte el.  Rengeteg DJ repertoárján megtalálható volt és elég sok mixben és formában megjelet, többek között még bakeliten is. A válogatást a YDM Records adta ki.
A DECADANCE HITS, VOL. 1 válogatást a YDM Records adta ki. 7-ik track a Feeling Music ft. Király L Norbi – Cold Walls című saját szerzeményünk. A válogatás letölthető a nagyobb zeneáruházakban.
Az EMI gondozásában megjelent :  A Legnagyobb Magyar Slágergyüjtemény 2 című 4 CD-s válogatásalbum! Összesen 10 feldolgozással szereplünk a lemezeken. A válogatás kapható a hipermarketekben és a nagyobb lemezboltokban.
Megjelent a „Mulat a világ” című válogatásalbum, amin az „I Will Survive” című feldolgozásunkkal szerepelünk. Az album a Klub Publishing, az RTL Club házi kiadójának a gondozásában jelent meg. A lemez kapható a hipermarketekben és a nagyobb lemezboltokban.
tel.: Csotye László +36302388012
Esküvőre
Ha igazán pörgős bulit szeretnél a nagy napon, jó helyen jársz.
Club-ba, Szórakozóhelyre
Ha nem csak koncertet hanem táncolós bulit szeretnél...
Céges Party-ra, Bálra
Három kitűnő énekhang, minőségi hangzás, elegáns megjelenés.
Születésnapra
Feregeteges születésnapi party-t szeretnél? Kérj ajánlatot most!
Vissza a tartalomhoz